Bárcsak beszélni tudnánk az állatokkal…

Con Slobodchikoff, emeritus professzor az Észak Arizonai Egyetemen és az Állati Beszéd Intézet igazgatója. Életét annak szentelte, hogy megtalálja az emberek és állatok közti kommunikációs csatornát. Hisz a mesterséges intelligenciában és abban, hogy 5-10 éven belül kommunikálhatunk az állatokkal.

Készített egy tanulmányt a préri kutyákról, akik már használják a beszédet egymás között, mint kommunikációs eszközt.

„A préri kutyák több különböző vészjelző hívást használnak, megkülönböztetve vele az embereket, prérifarkasokat, háztartásban élő kutyákat, és vörös farkú héjákat. A préri kutyák képesek leírni a közeledő ragadozó méreteit és formáját is. Ezt nevezhetjük a legkifinomultabb állati nyelvnek, amit valaha is feljegyeztek…” – írja a professzor internetes oldalán.

A préri kutyák nyelvében pontos meghatározást adnak egymásnak fajtáról, méretről, formáról, színről. Például egy préri farkas közeledtével a különböző hangokból álló jelzéstömeg elmondja, hogy „prérifarkas, közepes méretű, barna”, miközben a „kígyó, nagy, hengeres, szürke”.

A kísérletek, hogy megfejtsük az állatok nyelvét, azonban eddig nem hoztak számottevő sikert. Dr. John Lilly az 1950-es években kezdte tanulmányozni a delfinek különleges kommunikációját, és megállapította, hogy a delfinek egymás közötti kommunikációja speciális hangokon alapul. A delfinek már korán megtanulnak egy „egyedülálló suttogást”, amivel beazonosítják magukat, és amivel meg tudják egymást különböztetni. Ez a „egyedi suttogás” az ő védjegyük.

A csimpánzok és a gorillák megtanulták a jelbeszédünket, hogy kommunikáljanak velünk, míg a papagájok csak elismételni tudják azt, amit tőlünk hallanak.

Alex, az afrikai, szürke papagáj viszont elég jól elsajátította a nyelvi jeleket, hangokat, sőt még új szavakat és kifejezéseket is alkot, mint például a „banerry” (Banana és Cherry), banán és meggy, hogy elmondja, hogy az egy alma. (És ha belegondolunk helyes a gondolatmenete, hiszen a formája olyan, mint a meggy, de olyan sárga is lehet, mint a banán.)

Vannak madarak, különösképpen a varjak, akik képesek felismerni azokat az emberi arcokat, akik zaklatták őket korábban, és képesek ők is megijeszteni őket, bosszút állva az embereken az őket ért kellemetlenségekért.

Dr. Slobodchikoff azt gondolta, hogy miért ne lehetne a kutyákkal kapcsolatban is a kutatásokat elmélyíteni és kifejleszteni egy „kutya fordítót”.

„Nagyon sok kutyát elpusztítottak az utóbbi években bizonyos viselkedésbeli problémák miatt, azonban ezek a viselkedésbeli gondok pont abból adódnak, hogy a kutyák és az emberek nem tudnak egymással kommunikálni.” – nyilatkozta a professzor. „Ezzel megadhatnánk az esélyét arra, hogy a kutyák is visszabeszélhessenek. Mondhassák, hogy „Ne ordíts velem!” és, te mondhasd, hogy „Nagyon sajnálom, de nem vettem észre, hogy ordítok, adok neked egy kis teret!”

A mai technológiai fejlődés segítségével, a video- és arcfelismerő technológiával, egy a professzor által kifejlesztett rendszer figyelembe veszi a kutya testbeszédét is.

Természetesen, ahogy Cesar Milan mondaná, nincs szükségünk képzelt berendezésekre, vagy számítógépes fordítóprogramokra, hogy meg tudjuk, mit szeretne mondani nekünk a kutyánk. Nekünk kell megtanulnunk figyelni az ő testbeszédére és energiáira, főképp, ami a legfontosabb, hogy mi is tudatában legyünk annak, amit mondani akarunk, továbbá aszerint irányítsuk az energiáinkat és viselkedésünket.

Dr. Slobodchikoff úgy gondolja, hogy a kutyák viselkedési problémái megoldódnak, „ha” megtanuljuk, hogy kommunikáljunk velük.

Cesar Milan szerint azonban nincs „ha”, és nem kell 5-10 évet várnunk, hogy a kutyákkal meg tanuljunk kommunikálni. Kezdjük el most azonnal!

Forrás: www.cesarsway.com