"Engem nagyon zavart, hogy amikor beugrik a kutyám a csomagtérbe, akkor megsérti a körmével a fényezést. Eddig pokrócot használtam, de ez a csomagtartóvédő sokkal szuperebb! Egyben védi a belső teret és a kasznit is. És nagyon nehéz normális csomagtartóvédőt találni, szóval köszi!"
Péter
Nagyon jó választás volt a két kutyának ezeket a típusokat rendelni, mert a foxi általában erősebben megy előre túra során, így egyrészt jobban kontrollálható is a Web Masterrel, másrészt előfordul, hogy az apró termete miatt át kell emelni néhány helyen, ezt is kipróbáltam és tökéletesen működik, fogja a testét.
Ennek ellenére viszont ahol kell, szabad mozgást biztosít, teljes erőből rohangál is benne, mintha semmi nem lenne rajta. Mindenhol kellően párnázott, ami fontos szempont volt, mert kevés a kutya szőre, könnyen kidörzsölik a felszerelések. Ezzel 20 km volt egyben a legnagyobb távunk, de nem okozott gondot.
Az uszkárnak a szőre miatt választottam inkább a Front Range-t. A puha szőr elég könnyen csomósodik a hámok alatt, így olyasmit kerestem, ami a lehető legkisebb felületen, de még stabilan tartja. Nagyon szépen felfekszik mindenhol, egyedül a mellső lábak közti részén látom picit szélesebbnek a kelleténél, de a kutyát ez nem zavarja.
Tetszik, hogy rejtettek, bújtatottak a műanyag csattok ezen is, így ezek sem gyakorolnak nyomást sehol.
A hámok mellé két Roamer rugalmas pórázt is újítottunk, amit azóta túra mellett futáshoz is kipróbáltam, és nagyon tetszenek. Ilyen pici kutyákhoz a fogó, amivel láb mellett lehet őket tartani, alacsonyan van, de a karabíner egészen könnyű, nem "veri" a hátukat.
Egyszóval nagyon meg vagyunk elégedve a felszerelésekkel, csúcsminőség-csúcskutyáknak! :)
Emese saját kutyáján tapasztalja az Aira esőkabát praktikusságát.